Ónos eső
Jégkár-térítés: a lakásbiztosítások terhére térítik a biztosítók
A faágak letörése, fakidőlés miatt az épületekben okozott károk a legjellemzőbbek a napokban a jég okozta károk közül, így azokat a lakásbiztosítások alapján térítik.
2014.12.04 18:18MTI
Fotó: Varga Nelli
Az Aegon Magyarországhoz - a hét eleji ónos esőzéssel összefüggésben - csütörtök délelőttig összesen 532 kárbejelentés érkezett. A legjellemzőbb a tetőre fagyott jég olvadása utáni beázások, illetve a faágak letörése, fakidőlés miatt az épületekben keletkezett károk. Az áramkimaradás miatt a fagyasztott élelmiszerek megromlásából származó károk száma viszont minimális.
A legtöbb kárbejelentés Budapestről és Pest megyéből érkezett az Aegonhoz, az ügyfeleik által becsült kárösszeg 40 millió forint.
A vis-major jellegű - így például a gépjárműre szakadó ágak okozta - károk csak casco biztosítás alapján téríthetők meg. Ilyen jellegű kárból mindössze egy érkezett eddig ehhez a biztosítóhoz: Nagykovácsiban egy parkoló autóra szakadtak rá faágak.
A Generali Biztosítóhoz több mint 200 kárbejelentés érkezett eddig, mintegy 130 millió forint értékben. A legtöbb káreset itt is a fákon összegyűlt jég súlya alatt letört faágak miatt következett be.
A károk zöme a lakásbiztosítás terhére érkezett. A legtöbb kárt itt is Pest megyéből és Budapestről jelentették, de keletkeztek károk Heves, Győr-Moson-Sopron és Békés megyében is.
Az Allianz Hungária Biztosítóhoz is jellemzően Budapestről, és Pest megyéből, valamint Nógrád megyéből érkeztek kárbejelentések. Ezek is a lakásbiztosításokat terhelik, de a számuk nem jelentős, mindössze száz körüli.
A legtipikusabb káreseteket a fákra fagyott jég súlya miatt letört ágak okozták, de egész fák, és villanyoszlopok is kidőltek, melyek kerítésekre, épületekre zuhanva okoztak károkat. Ennél a biztosítónál az elszakadt villanyvezetékek miatt áram nélkül maradt épületekben a fagyasztók leolvadásából is jelentettek károkat az ügyfelek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


