Augusztus 20.
Szinte az egész országban esni fog, elsőfokú figyelmeztetések
A várható heves zivatarok, illetve a felhőszakadás veszélye miatt tizennégy megyére és a fővárosra adott ki elsőfokú figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.
2014.08.20 07:07MTI
Az MTI-hez szerda hajnalban eljuttatott veszélyjelzés szerint a felhőszakadás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint a fővárosban van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
Ezeken a területeken egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a várható heves zivatarok miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Így ezeken a területeken olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket kárt okozó szél, illetve jégeső kísérhet.
Az előrejelzés szerint az Alföldön és a Dél-Dunántúlon süthet ki akár hosszabb időre is a nap, másutt általában felhős időre lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 Celsius-fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.
Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Mint a figyelmeztetésben kiemelték: szerda délelőtt az északnyugati megyékben van esély néhány - nem heves - zivatar kialakulására. Délután és este a főváros tágabb környezetében, az Északi-középhegység vidékén és az Észak-Alföldi régióban valószínű elszórtan zivatar.
Ezekhez kísérőjelenségként leginkább felhőszakadás társulhat, de egy-egy helyen - elsősorban a Tiszántúl északi harmadán - átmenetileg viharos (70-80 kilométer/óránál meghaladó) szél és jégeső is előfordulhat. Késő este, éjjel délnyugaton jelenhetnek meg a zivatarok, ezek közül egy-egy hevesebb is lehet - tették hozzá.
Kiemelték, hogy az előrejelzések bizonytalansága meglehetősen nagy az ünnepi rendezvények lebonyolítása szempontjából. A számítások szerint a leírt időjárási események inkább helyi jellegűek lehetnek, "rendszerbe fejlődött, nagy területet (egész megyéket, országrészeket) érintő viharok" nem valószínűek - írták a figyelmeztetésben, hozzátéve: "egy-egy adott helyen a fenti események bekövetkezésének valószínűsége alacsony, kizárni az említett területeken és időpontokban mégsem lehet őket".
Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalát felügyelő helyettes államtitkár keddi sajtótájékoztatóján közölte, a szervezők biztonsági szempontból is minden eshetőségre felkészültek, a biztosítási tervek kész vannak.
Szükség esetén a tűzijátékot bármikor leállíthatják, és az idén - a korábbi évek gyakorlatával ellentétben - a rakpartokon nem kapcsolják le a közvilágítást.
Varga László, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző osztályának vezetője elmondta: a meteorológiai szolgálat is részt vesz a rendezvény biztosításáért felelős operatív törzsben, s idén az egyik uszályra - amelyről a tűzijátékot lövik fel - egy mobil szélmérő állomást is telepíttek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06