Vihar
Az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki
Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27-31 Celsius-fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél néhány fokkal hűvösebb valószínű.
2014.07.31 09:32MTIA várható heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. Az ország jelentős részén, köztük a fővárosban is másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben.
Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Pest megyében, valamint Budapesten a felhőszakadás miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső hullhat.
Ezek közül Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Tolna és Pest megyében, valamint Budapesten a várható heves zivatarok miatt szintén másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
A meteorológiai szolgálat azt írta: délelőtt főként a keleti, északkeleti megyékben, délután a Dunántúlon is egyre többfelé várható zivatar. Késő este az Alföldet dél felől újabb zivatarzóna éri el. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás (akár 60 milliméternél is több esővel), helyenként jégeső és viharos széllökés társulhat. Heves zivatargócokban nagyméretű (akár 4 centiméteres átmérőjű) jég és károkozó (akár 90 kilométer/óránál erősebb) szélroham is előfordulhat.
Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27-31 Celsius-fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél néhány fokkal hűvösebb valószínű. Késő estére 18-24 fok közé hűl le a levegő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06