Első- és másodfokok
Még több eső! Az egész országban szakadni fognak a felhők
Csaknem az egész országban, a fővárosban is elsőfokú riasztás van érvényben a várható felhőszakadás miatt. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani.
2014.05.03 16:28MTIAz Országos Meteorológiai Szolgálatnak szombat délután az MTI-hez eljuttatott, éjfélig szóló veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Pest megyében, valamint Budapesten is számítani lehet felhőszakadásra. Rövid idő alatt 25-30 milliméternyi csapadék hullhat.
Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyében 24 óra alatt több mint 30 milliméter eső is eshet, ezért ezeken a területeken narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a várható heves zivatarok, míg Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém, Zala megyére a viharos szél miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
A meteorológiai szolgálat azt írta: az északnyugati, nyugati országrész kivételével szombaton előbb főként a Dunántúl keleti felében, majd a délutáni, esti órákban kiemelten a középső és keleti országrészben várhatóak többfelé zivatarok. A zivatarokat helyenként felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés kísérheti. Egy-egy helyen (nagyobb valószínűséggel északkeleten) 2 centiméternél nagyobb jég és 80 kilométer/óránál erősebb szélroham is előfordulhat.
Az esti óráktól a zivatarokat egyre inkább intenzív záporok, kiterjedt, intenzív eső váltja fel. Kiemelten az ország déli megyéiben előreláthatóan a vasárnap reggeli, délelőtti órákig területi átlagban akár 30 milliméter eső hullhat.
Nyugat-Dunántúlon szombat délutántól vasárnap estig többfelé lehetnek viharos (60-75 kilométer/órás) széllökések. A vasárnap hajnali óráktól a délutáni órákig egy-egy 75-90 kilométer/óra körüli széllökés is előfordulhat. Az északkeleti országrészben vasárnap hajnaltól estig 60-75 kilométer/órás erősségű szél várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


