Sok kárt okozott
Átrendezte Pest megyét a viharos szél
Több mint negyven esetben kellett elhárítaniuk a viharos erősségű szél okozta károkat Pest megyében a tűzoltóknak vasárnap estig, zömmel fakidőléshez riasztották őket.
2014.03.17 05:41MTIA megyei katasztrófavédelem szóvivője, Csámpai Attila elmondta, hogy a szélerősség kilenc járásban, főként a megye északi részén meghaladta az óránkénti 90 kilométert. A viharos szél több esetben a villamos vezetékekre és az úttestre döntötte a fákat, a sokszor forgalmi akadályt képező darabokat a fővárosi tűzoltók segítségével távolították el.
Érden egy magas diófa dőlt rá egy lakóépületre, a lakókat is veszélyeztetve, a fát alpintechnikával emelték le a házról. Kisorosziban a főútra zuhant egy fa, hosszabb ideig akadályozva a forgalmat - emelte ki a szóvivő.
Közlése szerint a nagy erejű szél több helyen gyökerestől tépte ki a fenyőket, Gödöllőn pedig egy tízemeletes lakóház külső szigetelését bontotta meg.
A korábbi száraz napokat követő vihar az avartüzek oltását is megnehezítette. Vasárnap négy alkalommal riasztották az aljnövényzet meggyulladása és a tűz gyors terjedése miatt a Pest megyei tűzoltókat, Dabas-Nagykáta térségében még este is küzdöttek a lángokkal - mondta Csámpai Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06