Petra megérkezett
Hatalmas szélvihar tombol az Atlanti-óceán franciaországi partjainál
A Petra névre keresztelt vihar előző napi érkezése óta kilenc nyugati megyében van érvényben narancsszínű riasztás, ahol szerdán óránként 140 kilométeres sebességű széllökésekre, a partok mentén pedig 10-14 méter magas hullámokra lehet számítani.
2014.02.05 11:35MTIA kikötőket mindenhol biztosították, a legtöbb helyen teljesen lezárták és számos part menti települést és városrészt kiürítettek a hatóságok. A breton partok mentén a szigetek közti hajóforgalmat felfüggesztették. Franciaország legnyugatibb megyéjében, a breton Finistere-ben december közepe óta egymást követik a viharok, ezért a meggyengült gátak átszakadásától is tartanak.
A France Info hírrádió tudósítása szerint a viharos időjárás miatt kedden este 40 ezer háztatásban nem volt áram, s szerda reggel is még 25 ezren lakásban szünetelt a szolgáltatás, elsősorban Bretagne-ban.
A szeles időjárás a közúti közlekedésben is fennakadásokat okoz, több helyen lehetetlenné vált gépkocsival közlekedni, s mindkét irányban lezárták az utakat.
A legnagyobb széllökéseket kedden este mérték az Atlanti-óceánnál, akkor helyenként elérte az óránkénti 156 kilométeres sebességet, szerdán pedig óránként 120 és 140 kilométeres sebességű lehet még a szél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


