Haiyan tájfun
Életben van a Fülöp-szigeteken eltűnt magyar állampolgár
Életben van az a magyar állampolgár, akiről napokig nem lehetett tudni a Fülöp-szigeteki tájfun után.
2013.11.14 07:46MTI
Szenczi Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: éjfél után nem sokkal kapta az információt, hogy életjelet adott magáról az a fiatal férfi, akit napok óta kerestek a szigeteken. A férfi nem érzi magát biztonságban, szeretne minél hamarabb Magyarországon lenni - tette hozzá az igazgató.
Lukács Csaba, a szeretetszolgálat önkéntese telefonon a helyszínről jelentkezve azt mondta: a magyar férfi a körülményekhez képest jól van. Nem tudnak vele kommunikálni, de a GPS koordináták alapján méterre pontosan tudják, hogy hol van.
Lukács Csaba arra is kitért, hogy a terület nem biztonságos, mindenféle szállítási útvonal le van zárva. Most azon dolgoznak, hogy járművet találjanak, amellyel ki tudják őt hozni onnan. Kiemelte: százezer számban próbálnak menekülni az emberek a szigetekről, onnan viszont, ahol a magyar férfi tartózkodik, még nem indult meg az emberek evakuálása.
Az önkéntes hozzátette: bíznak abban, hogy a férfit 24 órán belül haza tudják hozni. A Külügyminisztérium kedden közölte, hogy egy magyar állampolgárról, egy 28 éves férfiról tudnak, aki a tájfun idején a katasztrófa által leginkább érintett Leyte szigetén tartózkodott, és még nem sikerült vele kapcsolatba lépni.
Emellett két olyan ember szerepel a konzuli szolgálat adatbázisában, aki jelezte, hogy a Fülöp-szigetekre látogat, fel is vették a kapcsolatot a megadott kontaktszemélyekkel, akik jelezték, hogy az érintettek jól vannak. A Fülöp-szigeteken nincs magyar nagykövetség, az országban a jakartai magyar nagykövet van akkreditálva, így attól a külképviselettől tájékozódik a tárca.
A nagykövetség a tájfun után a Fülöp-szigeteki hatóságoktól kapott információk alapján azt közölte, hogy nincs magyar áldozata a katasztrófának. A Fülöp-szigeteki hatóságok szerdai közlése szerint 2275-re nőtt a Haiyan tájfun hivatalosan számon tartott halottainak száma.
Az ENSZ szerint a Haiyan tájfun - minden idők egyik legerősebb vihara - több mint 11 millió embert érintett, és 673 ezren kényszerültek az otthonuk elhagyására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06