Nagy a készültség
Hatalmas viharra készülnek Észak-Európában
Ítéletidőre készült fel hétfő estére Dánia és Svédország: a Nyugat-Európában - Nagy-Britanniában, Franciaországban, Hollandiában.
2013.10.28 19:56MTI
MTI
Svédországban teljesen leállították a vasúti közlekedést az ország déli részén, hidakat zártak le, sok helyütt már délután négykor hazaküldték munkahelyükről a dolgozókat, hogy a vihar ne útközben törjön rájuk.
Dániában szintén lezártak több hidat, amint az orkán elérte Jütland partjait és várhatóan a főváros, Koppenhága felé tart.
Nagy-Britanniában csaknem félmillió ingatlan maradt áram nélkül délelőtt, kora estére azonban a háromnegyedükben már ismét volt villany. A vihar végül is nem bizonyult annyira pusztítónak, mint amennyire a vészharangot a brit sajtó előre kongatta. A British Airways légitársaság közölte, hogy interkontinentális járatait várhatóan nem érinti a rendkívüli időjárás, bár európai és belföldi járatai közül többet törölt.
A brit biztosítók szövetsége hétfőn napközben annyit közölt, hogy első becslésre a pusztítás nem annyira súlyos, mint 1987-ben volt. Akkor - az inflációval korrigáltan - 2,2 milliárd font (közel 750 milliárd forint) kár keletkezett.
Kapcsolódó írások:
- Alig volt fennakadás a Budapest-London légi forgalomban
- A viharos időben tengerbe veszett egy asszony Franciaországban
- Vihar - 75 ezer háztartás maradt áram nélkül Franciaországban, ketten meghaltak Hollandiában
- Halálos áldozatokat követelt a Nagy-Britannián végigsöprő vihar
- Nagy-Britannia partjai felé tart az utóbbi öt év legnagyobb vihara
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


