Mindenütt károkat okoz
Vihar - 75 ezer háztartás maradt áram nélkül Franciaországban, ketten meghaltak Hollandiában
Franciaország északnyugati részén 75 ezer háztartás maradt villanyáram nélkül a tomboló vihar következtében, Hollandiában pedig két ember vesztette életét az ítéletidő miatt.
2013.10.28 15:11MTI
Eddigi jelentések szerint a Nagy-Britanniában súlyos fennakadásokat okozó szélsőséges időjárás Franciaországban nem követelt halálos áldozatokat.
A kontinens belseje felé haladó vihar két hollandiai halálos áldozatát a szél által kitépett fák nyomták agyon Amszterdamban, illetve annak egyik külvárosában. Hollandiában a széllökések ereje elérte meghaladta az óránkénti 120 kilométeres sebességet, az ítéletidőben sokan megsérültek, legalább ketten súlyosan.
Az amszterdami Schiphol repülőtéren ötven járatot töröltek, sok gép jelentős késéssel tudott csak felszállni. A sínpályákra dőlt fák miatt nem járnak az Amszterdamba tartó és onnan induló vonatok, és a villamosközlekedés is szünetel a holland fővárosban.
A La Manche csatornán a franciaországi Calais és a nagy-britanniai Dover között szünetel a kompközlekedés, az Európa legforgalmasabb kikötőjének számító hollandiai Rotterdamban mind a beérkező, mind a kimenő áruforgalomban fennakadásokat okozott az ítéletidő, sok hajó késett.
Egy, az észak-angliai Newcastle-ből Hollandiába tartó komp az erős szél miatt nem tudott kikötni, ezért 1100 emberrel a fedélzetén a nyílt tengeren kénytelen vesztegelni.
A francia kikötőket nem zárták be, a La Mache-csatorna alatt húzódó Csatorna-alagútban akadálytalan a forgalom. Franciaország legsúlyosabban érintett térségeibe az ERDF energiaszolgáltató szakembereket irányított, hogy segítsenek a károk elhárításában a természeti csapástól fenyegetett övezetekben, Normandiában, Bretagne-ban és az ország legészakibb részén fekvő Nord-Pas-de-Calais-ban.
A széllökések ereje Franciaországban Bretagne-ban volt a legnagyobb, elérte az óránkénti 139 kilométeres sebességet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


