Vihar
Hajdúszoboszlón folyik a kárelhárítás
A vihar a legnagyobb pusztítást Hajdúszoboszló északi részén végezte: az eddigi információk szerint mintegy 100 lakóház sérült meg.
2013.08.11 10:44MTI
Hajdúszoboszlón vasárnap is dolgoznak a szombat esti vihar okozta károk elhárításán.
A kánikula utáni vihar jégesővel érdekezett meg a megyébe, a legnagyobb károkat Hajdúszoboszlón okozta, de jelentősebb károk keletkeztek Pocsajban és Konyáron is.
A vihar a legnagyobb pusztítást Hajdúszoboszló északi részén végezte: az eddigi információk szerint mintegy 100 lakóház sérült meg.
Az áramszolgáltató arról tájékoztatott, hogy az áramkimaradás mintegy 520 kisfogyasztót érintett, az éjszakai munkák során az áramszolgáltatás helyreállt, kivéve azoknál a fogyasztóknál, ahol a vezetékek leszakadtak.
Az éjszaka folyamán a tűzoltók folyamatosan vonultak egyik kárhelyszíntől a másikig. Hajdúszoboszló utcáin eddig csaknem 70 helyen avatkoztak be, zömében a lakóházakban keletkezett károk elhárításán dolgoztak, épületekre, autókra, kerítésekre, utakra dőlt fákat, leszakadt ágakat távolítottak el.
Hajnali négy órakor a terepen lévő 14 tűzoltó egység munkabiztonsági szempontból felfüggesztette a munkálatokat, azonban a szolgálatváltást követően tovább folytatják a kárfelszámolást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06