Nem kukoricázik az időjárás
Lesz idén kukorica?
Akár egymillió tonnányi is eltűnhet a hetek óta tartó száraz meleg a Vidékfejlesztési Minisztérium közlése szerint.
2013.08.01 14:26MTI
Az időjárás aratja le a termést?
A hetek óta tartó meleg, száraz időjárás terméscsökkenést okozó hatásának jelei már tapasztalhatók az őszi betakarítású növényi kultúráknál - közölte a tárca csütörtökön. A hőség okozta károk leginkább a kukoricát és a napraforgót érintik. Ha rövid időn belül nem esik számottevő csapadék, úgy komoly terméskieséssel kell számolni e terményeknél - tették hozzá.
Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke elmondta: a mostani kánikula leginkább a kukorica terméskitátásait rontotta, a korábban becsült 8 millió tonna helyett várhatóan a nagy meleg miatt lényegesen kevesebb kukorica kerül majd a magtárakba a vártnál. Az elnök szerint - amennyiben marad a forróság -, a kukorica betakarítható termésmennyisége akár egymillió tonnával is csökkenhet hetente.
Az agrártárca hangsúlyozza, hogy a száraz meleg idő aktuálisan is igazolja álláspontjukat, amely szerint Magyarországon elégtelen az öntözött területek nagysága, ez jelenleg 80 ezer hektár. A szaktárca elkészítette a vízgazdálkodásról, öntözésről és aszálykezelésről szóló Nemzeti Vízstratégiát, amely komplex módon ad választ e problémára.
A stratégia társadalmi egyeztetése lezajlott, az észrevételek, javaslatok feldolgozása folyik - áll a közleményben.
Rövid távú megoldásként a minisztérium arra hívja fel a figyelmet, hogy öntöző berendezések beszerzéséhez jelenleg is vannak támogatási formák, azokat tartalmazzák az idevonatkozó rendeletek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


