Pusztító hőség
Hétfőn tetőzhet a kánikula
A korábbi előrejelzéseknél is melegebb időre kell felkészülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik.
2013.07.26 17:00MTI
Az Országos Meteorológiai Szolgálat felidézte: már napok óta szerepel az előrejelzésekben, hogy a hét legvégén, jövő hét elején az idei év eddigi legmelegebb napjai következnek.
A mostani modellfuttatások is ezt a prognózist erősítik. Mint írták, a következő napokban délnyugat felől egyre melegebb, döntően száraz levegő áramlik a Kárpát-medence fölé.
Vasárnap a hőmérsékleti maximum már az ország nagy részén 35 fok fölött alakul, hétfőn pedig a déli tájakon elérheti, sőt meg is haladhatja a 40 fokot.
Hétfő késő délután, este északnyugat felől záporok, zivatarok kíséretében hidegfront érkezik. A Dunántúl északi felén és a középső országrészben megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hidegfront kedd reggelre már el is hagyja az országot, továbbra is a napsütés lesz a meghatározó, de a hétfőihez képest 8-10 fokkal mérséklődik a meleg.
A jelenlegi előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 36 és 41 Celsius-fok között alakul. Kedden valamelyest mérséklődik a hőség, 27 és 32 fok közötti maximumokra lehet számítani. A meteorológiai szolgálat közlése szerint a hidegfront elvonulása után a jövő héten is sokat süt majd a nap, és ismétcsak emelkedni fog a hőmérséklet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


