Vihar
Ítéletidő Moszkvában: halálos áldozatok - KÉPEK!
Rendkívüli időjárás, hatalmas felhőszakadás volt vasárnap Moszkvában: egy fiatal nő meghalt az orosz főváros délnyugati részén, mert a viharos szélben fa zuhant rá, a víz aluljárókat öntött el.
2013.06.30 23:59MTIA felhőszakadás elsősorban Moszkva középső és nyugati részét érintette. Csak a Veréb-hegyen lévő Lomonoszov egyetemnél és annak körzetében a havi csapadékmennyiség közel 30 százaléka esett le, míg más kerületekben a negyede.
Egyes kerületekben jégeső okozott károkat. Több helyen is fákat csavart ki a viharos szél.
Az észak-nyugati metróvonal felszíni szakaszán is kitört fák zuhantak a sínekre, ezért két alkalommal is le kellett állítani a közlekedést. A Jaszenyevo nevű metrómegállót pedig le kellett zárni, mert az esővíz elöntötte az előcsarnokot. Emellett több mint negyven vízzel elárasztott helyszínre hívták ki az orosz fővárosban a katasztrófa-elhárítás embereit. Több gyalogos aluljárót elöntött a víz a városközpontban, utcák változtak tengerré egy időre.
A 30 fokos, fülledt hőség után hirtelen lehűlt a levegő Moszkvában. Egyes helyeken csak 17-21 fokot mértek a vihar után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


