Árvíz
Vasárnap nem valószínű nagy területen jelentős csapadék
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint szombaton késő estig, és vasárnap a déli, kora délutáni óráktól késő estig a Duna magyarországi szakasza mentén elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de vasárnap már kevesebb eséllyel mint szombaton.
2013.06.08 20:59MTI
Nagy területen jelentős csapadék nem valószínű, csupán egy-egy helyen lehet felhőszakadás, amely során 20-30 milliméter körüli csapadék hull, illetve erős, akár viharos szél is lehet - olvasható az OMSZ honlapján szombat este.
Az előrejelzés szerint a hajnali 13-16 fokról 27-28 fokig melegszik fel vasárnap a levegő.
A várható szélviszonyokról azt írták: az északnyugati határtól Esztergomig vasárnap reggelig gyenge vagy mérsékelt változó irányú lesz a szél, majd vasárnap napközben a déli szél megélénkül, főként a Győrtől nyugatra lévő területeken meg is erősödik. Győrtől nyugatra várhatók erős, 45-55 kilométer per órás széllökések. Emellett záporban, zivatarban is megerősödhet átmenetileg a szél.
Esztergomtól Dunaújvárosig, valamint Dunaújvárostól a déli határig reggelig gyenge vagy mérséklet lesz a változó irányú szél, majd vasárnap reggeltől megélénkül a déli, délnyugati szél. Záporban, zivatarban ezeken a tájakon is lehet átmeneti szélerősödés, de jellemzően maximum csak élénk széllökésekre lehet számítani - olvasható a meteorológiai szolgálat előrejelzésében.
Közben az árvízi helyzetre tekintettel soron kívül elkészült az Árvízi időjárás oldal, amelyen többek között megtalálható a Duna magyarországi szakaszára vonatkozó előrejelzés, illetve egy 10 napos, a Duna-Tisza vízgyűjtőterületére szóló időjárási prognózis is - közölte a meteorológiai szolgálat szombat este Facebook-oldalán. Az új oldal az arviz.met.hu címen közvetlenül is elérhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


