Árvíz
Lezárják a budapesti alsó rakpartokat
A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT).
2013.06.04 07:59MTI
Kép: bolyai.elte.hu, Budapest, 2006. április 4.
A jelenlegi adatok alapján a Duna Budapesten várhatóan vasárnap tetőzik, 875 centiméterrel. Az eddigi legmagasabb vízszint a fővárosban 860 centiméter volt, 2006-ban.
A Szigetközben péntekre várják a tetőzést a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. Ott korábban a legmagasabb vízszint a 2002-ben mért 875 centiméter volt. Ugyancsak pénteken tetőzik a víz Komáromnál, ahol 820 centiméteres vízállásra számítanak, ami szintén meghaladja az eddigi legmagasabb, 801 centimétert. Esztergomnál és Nagymarosnál szombaton várható a legnagyobb vízállás, előbbinél 785 centiméteren, utóbbinál 730 centiméteren várják a tetőzést, ezek ugyancsak rekordszintek.
A közlemény szerint jelenleg összesen 490 kilométernyi töltés mentén folyik a védekezés, I. fokú 305 kilométeren, II. fokú 41,5 kilométeren, rendkívüli védekezés pedig 143,4 kilométeren. A védekezésben 530-an vesznek részt, 143 technikai eszközzel.
A közleményben hangsúlyozzák, hogy a belügyminiszter összehívta mindazon szervezeteket, amelyek az érkező árvíz biztonságos levezetésében hatékonyan közre tudnak működni, a védekezési feladatok ellátása folyamatos és ütemszerű. A védekezést az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálja, a szakemberek a tapasztalatok, illetve az információtechnika segítségével folyamatosan meg tudják hozni a szükséges intézkedéseket. Az árhullám okozta helyzet kezelésére adottak a személyi, tárgyi és technikai feltételek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


