Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Az előzetes várakozásokat is felülmúlják a kereskedelmi szálláshelyek foglaltsági adatai a nyári hónapokra a Tisza-tónál, ahol hivatalosan is elkezdődött az idei turisztikai szezon.
2013.05.21 20:32MTI
A Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatóságának vezetője, Molnár Anita elmondta: bár 2013 első negyedéve összességében mintegy 2-3 százalékos visszaesést hozott a vendégforgalomban, márciusban a belföldi látogatószám már 5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Mindez jó eredmény a kora tavasz télies időjárását és a Tiszán ezt követően levonult, a horgászturizmust a vízi közlekedés tilalma miatt jelentősen visszavető áradásokat figyelembe véve - tette hozzá.
Az igazgatóság az idénre 2,2 százalékos növekedést tervezett a vendégéjszakák számában, a kereskedelmi szállások nyárra vonatkozó foglaltsági adatai azonban ezt lényegesen felülmúló forgalmat ígérnek. Tavaly 180 ezer vendégéjszakát regisztráltak a Tisza-tónál. Molnár Anita megjegyezte, hogy az előző évekhez képest várhatóan lényegesen hosszabb időt töltenek majd el a régióban az idelátogatók.
Emlékeztetett: a már 2012-ben is az országos átlagot meghaladó 2,8 napos tartózkodási idővel szemben az idén egyre több család szervez egyhetes programot a Tisza-tónál. Mindez arra utal, hogy a térséget ma már nem csupán kirándulóhelyként, hanem elsődleges üdülési célterületként tartják számon - hangsúlyozta az igazgató.
Molnár Anita szólt arról is, hogy a szezon a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a nyári vízszint beállítását követően május 15-én, Poroszlón rendezett Tisza-tavi Vízszintavató Ünnepséggel indult. Ekkor nyitottak meg a szabadvízi strandok Tiszafüreden, Abádszalókon, Kiskörén, Tiszanánán, Sarudon és Poroszlón. Az Abádszalóki-öböl vízmélysége újra alkalmas a vitorlázásra és jet-skizésre, elérhetőek a szigeteken az ökoturisztikai programok - a Tiszavirág Ártéri Sétaút és a Tisza-tavi Vízi Sétány -, a Robin kalandsziget és a horgászok számára is bejárhatóvá váltak a belső öblözetek, holtágak. A nyári vízszintet az október 23-i hétvégét követően kezdik majd csökkenteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


