Extrém eset
Nézze meg mit tud az a balerina, aki miatt mentőt kellett hívni szex közben
A világ egyik leghíresebb, legszebb és leghajlékonyabb balerinájával ágyba bújni sok férfi álma, ám a pásztorórába akár bele is lehet rokkanni. Az egyik orosz milliárdos emiatt felkelni sem tud.
2014.07.13 12:48ma.huBakhtiyar Salimov orosz milliárdos ágyhoz kötve fekszik, felkelni sem tud, miután a híres balerinával, a 38 éves Anastasia Volochkovával szexelt.
Az orosz Life News cikke szerint a férfi az után hívta kétszer is a mentőket, hogy a Bolsoj balett egykori sztárjával töltött intim perceket. Sajnos, a menetet meg kellett szakítaniuk, mivel Salimov mozdulni sem bírt, ellenben komoly hátfájdalmai voltak. A 45 éves üzletembert a kiérkező mentők ellátták, ám ez sem segített, jelenleg is kórházban fekszik, egyes hírek szerint sérvet is kapott.
Mint ismeretes, az egykori balerinának tíz éve azért mondtak fel a Bolsojnál, mert úgy találták, túl kövér már a színpadhoz. Volochkova szerint azonban az egész intézmény nem más, mint egy gigantikus bordélyház, ahol a táncoslányokat gyakorta kényszerítették arra, hogy gazdag üzletemberekkel feküdjenek le, aki pedig megtagadta ezt, az állásával játszott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06