Fejlesztésekre sarkallja a Ferrarit
Unalmas versenye volt - Massa szerint ez így nem lesz jó
Felipe Massa, a Scuderia Ferrari brazil versenyzője csak a hetedik helyen fejezte be a versenyt spanyol csapattársa előtt - Massa egyre inkább sürgeti a Ferrarit, szerinte az olaszoknak fejlesztenie kell.
2010.05.30 20:10f1-live.hu"Egy biztos, nem ez volt életem legizgalmasabb versenye - nyilatkozta Felipe Massa - Nagyon unalmas volt. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni az előttem haladókkal, mert hasonló ütemre voltunk képesek, mint ők. Úgy számolom, hogy most körülbelül a Renault csapat szintjén lehetünk. Ennél többre lesz szükségünk, mert a célunk továbbra is az, hogy megnyerjük az idei kiírást" - fejtette ki a versenyző.
"Úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb hátrányban is lehetnénk most, ha a Red Bull nem hibázik. Egyértelműen ők végeztek volna az élen, de ezek a dolgok megtörténnek. Felemás érzésekkel tekintek vissza, mert jó lett volna jobban kihasználni ezt a megingást a részükről" - tette hozzá.
"Ugyanakkor tudjuk, hogy saját erőnkből most nem lehettünk harcba a dobogós helyezésekért, de még az ahhoz közeli pozíciókért sem. Bízom benne, hogy a soron következő versenyen Kanadában minden jobb lesz, ahol új elemek kerülnek fel az autóra. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, mert ez így nem lesz jó" - nyilatkozta Felipe Massa.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


