Gyengén teljesít a brit pilóta
Massa szerint Jensen Button nem bírja a nyomást
Felipe Massa (Ferrari) szerint a Forma-1-es világbajnoki sorozatot vezető brit Jenson Button (Brawn GP) a rá nehezedő nagy nyomás miatt teljesített gyengén az utóbbi futamokon, s ha nem tud javulni, elveszítheti a vb-címet.
2009.09.08 11:58MTIA júliusi Magyar Nagydíj időmérő edzésén súlyos balesetet szenvedett brazil pilóta a brit Guardian című lapnak adott interjújában nem titkolta, hogy Button csapattársának, Rubens Barrichellónak szurkol, s könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy jelenleg második honfitársa behozza 16 pontos hátrányát.
"Én a tavalyi szezonzáró futam előtt hat ponttal voltam lemaradva Lewis Hamiltontól, és majdnem sikerült letaszítanom az első helyről, márpedig az csak egy verseny volt, Rubensnek pedig öt viadal alatt kell 16 pontot ledolgoznia - nyilatkozta a Ferrari pilótája, aki legkorábban a jövő évben versenyezhet újra. - Amennyiben Button továbbra sem javul, Rubensnek nagyon jók az esélyei, de minden Jensonon múlik."
A hétfőn sikeres plasztikai műtéten átesett Massa szerint a brit éllovas a szezon első szakaszában azért volt szinte verhetetlen, mert egyáltalán nem nyomta az esélyesség terhe, ám a jó kezdés után megváltoztak a dolgok.
"Szerintem roppant egyszerű a magyarázat, Jenson nem bírta a nyomást, márpedig, ha a jövőben sem tudja megfelelően kezelni, akkor nem lesz világbajnok" - hangsúlyozta a tavalyi vb-t Hamiltonnal szemben egy ponttal elbukó versenyző.
Jenson Button az idei sorozat első hét versenyéből hatot megnyert, s óriási előnyre tett szert riválisaival szemben, így annak ellenére fölényesen vezeti a vb-t, hogy az utóbbi öt viadalon összesen csak 11 pontot gyűjtött.
A világbajnokság következő futamát, az Olasz Nagydíjat vasárnap rendezik Monzában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


