Nem lesz két párhuzamos bajnokság
Megállapodott a FIA és a FOTA, egységes marad a Forma-1
Megállapodott egymással a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA), így utóbbi jövőre nem indít saját sorozatot.
2009.06.24 13:54MTIA FIA motorsport világtanácsának szerdai ülésén a két szervezet megegyezett a költségek csökkentésében, majd Max Mosley, a FIA elnöke bejelentette, nem lesz két párhuzamos bajnokság. "Nem indulok újra a vezetői pozícióért, végre béke van" - jelentette ki Mosley, aki kedden még azt mondta, maradna, mert szeretné megfékezni azt a "lavinát", amelyet a FOTA indított el azzal, hogy saját sorozat létrehozását tervezte.
A két szervezet vezetői hónapok óta próbáltak egyezségre jutni a 2010-re tervezett költségvetési plafon bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kapnának azok az F1-es istállók, amelyek vállalnák, hogy nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 45 millió euró.
Kapcsolódó írások:
- FOTA: az új bajnokság irányítása átlátható lesz
- Forma 1 - a FOTA párhuzamos bajnokság szervezését tervezi
- Nem egyezett meg a FIA és a FOTA, maradnak a 2010-es szabályok
- A Forma-1 jövőjét is veszélyeztetheti a csapatok és a szövetség között kialakult ellentét
- További három csapat nevezése is kérdésessé vált 2010-re
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


