A Trulli-ügynek még nincs vége
Hamilton szándékosan nem engedte vissza Trullit?
A Toyota tegnap nem fellebbezett, így elvileg véget kellett volna, hogy érjen Jarno Trulli ügye, de az Auto Motor und Sport szerint a FIA még közbeszólhat.
2009.04.02 11:27f1-live.huMint ismeretes Jarno Trulli a harmadik helyet szerezte meg a múlt hét végén, Ausztráliában. A verseny után azonban 25 másodperces büntetést kapott, mivel a futam vége előtti biztonsági autós szakasznál kicsúszott, majd mikor visszatért a pályára visszaelőzte a kicsúszásnál elé kerülő Lewis Hamiltont.
Az Auto Motor und Sport információi szerint azonban nincs vége az ügynek, ugyanis fény derült arra, hogy Lewis Hamilton még meg sem kísérelte, hogy visszaengedje Trullit, mikor látta, hogy kicsúszott, véletlenül sem lassított a brit világbajnok.
Állítólag éppen azzal volt elfoglalva a célegyenesben, hogy a csapata táblájáról az instrukciókat olvassa. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban megkérdőjelezi ezt a magyarázatot, ugyanis állítják, hogy Hamilton tábláját ekkor már régen leszedték, és nem is volt rajta semmi.
A stewardok most a rádióbeszélgetések felvételeit vizsgálják, ugyanis állítólag azokban perdöntő bizonyíték van arra, hogy Hamilton szándékosan nem engedte vissza maga elé Trullit.
Nagyon úgy tűnik, hogy az illetékesek ismételten előveszik az ügyet és újra megvizsgálják azt
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06