Hihetetlen eredmények
Button uralkodott a Brawn GP-vel
A Brawn GP-nél ismételten Jenson Buttonon volt a soros tesztelő. A jó sorozatot ő is folytatta, sőt. A harmadik nap leggyorsabb versenyzője volt, ideje a hét eddigi legrövidebb idő alatt megfutott köre.
2009.03.12 11:57f1-live.huButton már másodszor ült a BGP001-ben, ugyanis az első nap után a harmadik is neki jutott. A brit az elejétől kezdve jól ment, sokat volt a pályán és délelőtt is egészen sokáig vezette a tesztet. Délután már mindent gyakoroltak Brawn-ék, boxkiállások, hosszabb etapok. Button ekkor futotta a nap (és a teszthét) leggyorsabb idejét, ami 1:19.127 volt.
Egyes információk szerint ezt szinte üres tankkal érte el a brit, főleg azért, hogy a jó eredményekkel szponzorokat tudjanak csalogatni. Button összesen 130-szor ért körbe a Circuit de Catalunyán.
Jenson Button: „A mai is egy nagyon jó nap volt nekünk. Minden tekintetben pozitív volt. Nagyon jó, hogy ilyen sokat tudtunk menni, és nem volt problémánk. Fantasztikus. Azok után, amin keresztül mentünk ilyen bátorító eredményeket elérni. Nem tudom elégszer megköszönni a csapatnak.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


