Kellemetlen baleset
Glock és a lángoló Toyota
A Toyota német versenyzője, Timo Glock boldogan kezdte a napot Portimao-ban tegnap. Olasz csapattársa, Jarno Trulli után rajta volt a sor, hogy tesztelje a TF109-et. Minden a legnagyobb rendben ment, egészen délig.
2009.01.22 11:33f1-live.huGlock épp egy hosszabb etapon volt kint a pályán, amikor az egyik egyenesben az autó füstölni kezdett, majd lángcsóvákat lövellt ki magából.
Az első jelentések szerint a Toyotában felrobbant a motor, ami konstrukciós hibára utalt. Később a japán istálló szóvivője megerősítette, hogy semmi ilyenről nincs szó, csupán egy repedt olajcső elmozdulása okozta a problémát.
A szerelők egészen késő délutánig dolgoztak az autón, de végül megjavították az autót, és Timo újra kimehetett a portugál aszfaltcsíkra. Glock eredetileg több mint 100 kört teljesített volna. A nap végére a nagy pauza miatt csak 64-szer hajhatott körbe Portimao-ban.
Timo Glock: Az első benyomásom jó. Boldog vagyok. Reggel nedves pályán kellett, hogy vezessek, de jól éreztem magam, mert könnyű volt vezetni az autót. Igazi porblémák nem voltak.
T.G: Majd jött az olajcső, és mindent felborított. A gépet az utolsó pillanatra a csodával határos módon rendbe tudták hozni, így még pár körre kimehettem. Az utolsó napon jó lenne sokkal több kört futni, de az időjárás jelentés nem éppen kedvez a számunkra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


