A Bridgestone-nál nem izgulnak
Nem lesz baj a slick gumikkal
A Forma-1 hivatalos gumiszállítója szerint nem lesz probléma a "slick" gumik kopásával "élesben." A Bridgestone-nál állítják, a teszteken nem reális képet láttak a csapatok az új kerekekről.
2009.01.08 11:55f1-live.huEbben az évben ismételten bordázatlan (slick) gumikon vág majd neki a mezőny a világbajnoki harcoknak.
A téli tesztelések során, Jerezben vagy éppen Barcelonában már kipróbálták az új, sima kerekeket. A csapatok viszont arra panaszkodtak, hogy a vártnál sokkal jobban fogynak, kopnak a gumik.
A Bridgestone szerint ez nem lesz így a versenyeken.„Még nagyon korai véleményt mondani az új gumikról. Ugyanez igaz az aerodinamikai újításokra is. Még végig kell néznünk, hogy különböző körülmények között hogyan használják a csapatok a gumiijaikat.”- mondta Jun Matsazuki, vezetőmérnök az Autosport.com-nak.
„A Jerez-i pálya nagyon kemény a gumikkal, mondhatni ”eszi” őket. Arról nem is beszélve, hogy decemberben jártunk ott, amikor azért jóval hidegebb van, mint az átlag Forma-1-es hétvégéken. Ennek volt köszönhető az, hogy így koptak a slick gumik.”- magyarázta Matsazuki.
„A kerekek rengeteget számítnak, és majd egyenként kidolgozzuk a csapatokkal, hogy hogyan is tudnak a lehető leggyorsabbak lenni az új gumikon.”- zárta le a Bridgestone főmérnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


