A motorozás csak hobbi
Schumacher: Túl későn kezdtem el
A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher elmondása szerint túl későn kezdett el motorversenyzéssel foglalkozni. Kétkeréken már nincsenek komoly céljai.
2008.12.19 12:31f1-live.huSchumacher visszavonulása óta csak régi szenvedélyének hódol, a motorozásnak. Több kategóriában is kipróbálta már magát. A német világbajnok nem egy versenyen mutatta meg, hogy két keréken is bármire képes, igaz volt olyan futam, amikor nagyot is esett.
Schumi első ízben karrierje mélypontjáról, a félelemről, majd végül a motorozásról is beszélt. „Ez az a baleset volt, ami 1994-ben Senna életébe került. Ez felébresztett engem. Azt mondtam magamnak, hogy ez bárhol megtörténhet bárkivel. Soha nem hagytam el az otthonom félelemmel, mindig reméltem, hogy megnyerem a futamot. Meg kell találni azt a pontot, ahol már nem kockáztathatsz.” – mondta Michael Schumacher.
„Mindig határon versenyzem, de néha balszerencséd van, mint Silverstone-ban.” – gondolt Schumacher az 1999-es Brit Nagydíjra, ahol lábtörést szenvedett.
„Nekem nincs különösebb célom a motorokkal, mert túl későn kezdtem el. Egy profi karrier van mögöttem, és csak élvezni akarom ezt az egészet.” – zárta le a német.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


