Mikor a kettő több mint a négy
Az angolok nem Hamilton-ra szavaztak
A McLaren-Mercedes világbajnok versenyzőjét tegnap este kisebb meglepetés érte, amikor Chris Hoy olimpiai bajnokot szavazták meg az év brit sportolójának.
2008.12.15 11:37f1-live.huTegnap Londonban a Wembley Stadionba rendezték meg az idei Bajnokok Tornáját (Race of Champions).
Nyitásképp Lewis Hamilton és a biciklis Chris Hoy mérte volna össze erejét, (két kerék a négy kerék ellen) de végül a csúszós talaj miatt elmaradt a kettejük csatája. Hamilton így sem esett kétsége. Beültette maga mellé az olimpiai bajnokot, és parádézott egy kicsit McLaren SLR típusú autójával. Lewis pörgette a kereket, csúsztatta a több tízmilliót érő járgányt.
A londoni parádé után a két sportoló Liverpool felé vette az irányt, ahol a szokásos év végi BBC Sport díját adták át. Hamilton idén már több díjat is bezsebelt, azonban a BBC trófea nem lesz ott a vitrinben. A Formula-1 valaha legfiatalabb világbajnokát épp Chris Hoy győzte le.
Hoyra 283.630, míg Hamilton-ra „csupán” 163.864 voks érkezett.
„Igazán nem számítottam erre. Számomra ez egy igazi meglepetés. Az utolsó néhány héten nézegettem az esélyeket, és Lewis (Hamilton) egyértelműen előttem járhatott akkor. Nagyon örülök, hogy átvehettem ezt az elismerést.” – nyilatkozta a BBC díjazottja, Chris Hoy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06