Jarno Trullihoz kegyes volt a sors
Trulli: Magamért versenyzem, nem érdekel a csatározás!
Pénteken még egészen hátul állt, most azonban az időmérőn alig volt ember, akit nem lepett meg teljesítménye.
2008.11.02 10:00f1-live.huSzokták mondani, hogy a sors humoros vagy éppen kegyes voltát ne becsüljük alá. Jarno Trulli ezt most megtapasztalhatta, hiszen pont a mindent eldöntő utolsó versenyen szerezte meg szezonja egyik legjobb teljesítményének számító második rajtkockáját. Mondhtanánk úgy is, hogy a tűzfészek kellős közepén. „Tudom, hogy itt egy-két ember éppen a vb-címért fog küzdeni, de én saját magamért és a csapatomért versenyzek. Pontokat akarok szerezni, ugyanúgy ahogy egész életemben tettem.” –mondja Trulli arra reflektálva, hogy a „harcmező” közepére vezette autóját az időmérőn..
A tapasztalataimnak köszönhetően tudom, hogy nem kell túl nagy rizikót vállalnom, és amennyiben én leszek a belsőíven, hát nem fogom hagyni magam! De nem fogok őrült támadásokba belekezdeni. A saját versenyemet autózom majd, számomra az én eredményem a legfontosabb. A lehető legjobb versenyemet szeretném autózni, és mivel a bajnokság nem szól bele az én esetemben, mindezt minden stressz nélkül meg is tehetem. Főleg, mert kétlem, hogy bármilyen problémánk is lenne. - mondta a versenyző.
Pénteken tényleg szörnyen rosszul éreztem magam, az egész csapatnak köszönhetem, hogy ma itt vagyok ahol. Ugyanúgy a mérnököknek, mint az orvosoknak. Mindannyian nagyon örülünk ennek az eredménynek, mert ez azt az előrelépést mutatatja, amit ebben a szezonban elértünk.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


