Forma-1
Rosberg sikere hazai közönség előtt
A 29 éves Rosbergnek ez volt pályafutása hetedik, idei negyedik futamgyőzelme, Hamilton teljesítményét pedig az tette emlékezetessé, hogy a 20. helyről rajtolva - az egész mezőnyön átverekedve magát - állhatott fel a dobogóra.
2014.07.20 15:58MTIA világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat és 14 pontosra növelte az előnyét összetettben csapattársával, a most harmadik brit Lewis Hamiltonnal szemben.
A 29 éves Rosbergnek ez volt pályafutása hetedik, idei negyedik futamgyőzelme, Hamilton teljesítményét pedig az tette emlékezetessé, hogy a 20. helyről rajtolva - az egész mezőnyön átverekedve magát - állhatott fel a dobogóra.
A második pozícióban Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája zárta a versenyt, neki ez volt sorozatban a harmadik dobogós helyezése. Az első és a második helyről Rosberg és Bottas egyaránt remekül kapta el a rajtot, mögöttük azonban Kevin Magnussen (McLaren) és Felipe Massa (Williams) autója összeért az első kanyarnál, utóbbi fel is borult, majd újra négy keréken állt meg.
A baleset miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A mezőny a második kör végén folytathatta versenytempóban a küzdelmet, ekkor sorrendben Rosberg, Bottas, Sebastian Vettel (Red Bull), Fernando Alonso (Ferrari), Nico Hülkenberg (Force India) és Jenson Button (McLaren) haladt az első hat helyen.
A 20. rajtkockából induló Hamilton az ötödik körben már 13. volt, óriási csatákban igyekezett minél előrébb kerülni. A brit versenyző később egy határozott és agresszív manőverrel Kimi Räikkönent (Ferrari) és Daniel Ricciardót (Red Bull) egyszerre utasította maga mögé, a 14. körben már az ötödik helyen száguldott.
A 15. körben a dobogós pozíciókat elfoglalók közül a négyszeres vb-győztes, címvédő Vettel kezdte az első kerékcserék sorát, egy körrel később a vezető Rosberg és a második Bottas is követte.
A 20. körben Rosberg változatlanul vezetett Bottas előtt, de az eltérő stratégiát alkalmazó Hamilton ekkor már harmadik volt, mögötte Vettel, Alonso és Räikkönen haladt a 4-6. helyen. Hamilton aztán a 27. körben járt először a boxban és a 8. pozícióba ért vissza a pályára. Féltávnál Rosberg, Bottas, Vettel, Alonso, Hamilton, Hülkenberg volt a sorrend az élmezőnyben.
Vettel a 35. körben tudta le a második kerékcseréjét, Bottas hat, Rosberg pedig hét körrel később kapott a futam során másodszor friss abroncsokat. Hamilton a 43. körben járt másodszor a boxban, Vettel autóján pedig a 45. körben harmadszor cseréltek kereket.
A leintés előtt 20 körrel Rosberg, Bottas, Alonso, Hamilton, Button, Vettel volt az első hat sorrendje, Hamiltonnak, már a második helyről viszont az 51. körben ismét a szerelőkhöz kellett hajtania új abroncsokért. A hajrában nagy változás már nem történt, bár Hamilton az utolsó néhány körben nagyon közel volt Bottashoz, megelőzni nem tudta. A világbajnoki sorozat egy hét múlva a mogyoródi Hungaroringen folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06