Mindenki többet akar
Räikkönen számított a nem túl eseménydús napra
Kimi Räikkönent, a Ferrari versenyzőjét nem érte meglepetésként, hogy a várva várt első téli felkészülési napon nem sok időt töltöttek a csapatok autóikkal a pályán.
2014.01.29 09:53ma.huA Forma-1 2007-es világbajnoka összesen 31 mért kört teljesített, és az élen zárt a spanyolországi Jerezben zajló négynapos teszt nyitónapján. Több rivális is komoly gondokkal küszködött, a Red Bull Sebastian Vettellel például egyetlen mért kört sem teljesített. Igaz, Räikkönen is kisebb gonddal kezdte a napot, viszont ő csak elővigyázatosságból állította le autóját rögtön azután, hogy pályára gurult első alkalommal.
Mindezek ellenére Räikkönen úgy véli, prognosztizálható volt az effajta kezdés, éppen ezért semmi különöset nem tapasztalt az első nap végén.
„Biztos vagyok abban, hogy hozzánk hasonlóan mindenki sokkal több kört akart teljesíteni, de ilyen komoly változtatások után teljesen normális, hogy keveset voltunk kint a pályán” – mondta a finn. „Bele fog telni egy kis időbe, mire százszázalékos formában leszünk és nem lesznek problémáink. Azonban úgy vélem, riválisainkhoz képest mi jól kezdtünk.”
A Ferrarinál már korábban is megforduló pilóta úgy véli, nem sok különbség van a tavalyi V8-as és az idei V6-os, turbós autók között, már ami a vezetést illeti. Hozzátette, ugyan kívülről ez kicsit másképpen látszódhat, nem teljesen van így.
„A legnagyobb kihívást mindenképpen az jelenti, hogy az új elemeket minél előbb megismerjük, tudjunk azokkal tökéletesen dolgozni” – folytatta Räikkönen. „Nagyon trükkös helyzetben vagyunk, hiszen nem a megszokott módon folynak eddig a dolgok, vezetés szempontjából azonban közel sem vészes ennyire a dolog. Ez még csak az első nap volt, idővel minden sokkal gyorsabban fog pörögni. Egy nap eltelt, sok mindent kellett állítani, de ezt tudtuk előre, hogy így lesz. Minden évben így telnek az első tesztnapok, éppen ezért nem hiszem, hogy most nagyon aggódni kellene.”
A legjobb amerikai sport akciók a baseball mérkőzésekre is érvényesek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
- 11:19 Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét
- 10:18 Az orosz hírszerzés tevékenységéhez nyújtott segítség címén emeltek vádat egy brit férfi ellen
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06