Vészharangok?
Tovább fejlődne a Ferrari
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szerint megtették a szükséges lépéseket idén annak érdekében, hogy jövőre az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címért is harcban legyenek.
2013.11.28 05:30ma.huNehéz szezonon van túl a maranellói istálló, mert bár Fernando Alonso ismét a második helyen zárt a pilóták összetett versenyében, mindössze két futamot nyert a Ferrari, mindkettőt a spanyolnak köszönhetően. Ami még fájóbb, hogy a Spanyol Nagydíjon állhatott fel utoljára a dobogó legfelső fokára az olasz csapat versenyzője, azóta csak néhány dobogó jött össze.
A szezont erősen kezdő, de folyamatosan visszaeső Ferrari csapatfőnöke szerint erőt kell meríteniük az idei szezon pozitívimaiból, hogy jövőre még összeszedettebbek és versenyképesebbek lehessenek.
„Nem kell a vészharangokat kongatni, hiszen nem három évvel ezelőtt nyerünk utoljára, hanem májusban” – mondta Domenicali. „Tavaly a világbajnoki címért harcoltunk, ezt nem szabad elfelejtenünk. Ismét második helyen zártunk az egyéni pontversenyben, ami persze nem tölt el minket teljes boldogsággal, de a Forma-1-ben a részletekből kell építkezni. Néhány dolgon változtatnunk kell, erősebbnek kell lennünk. Ahogy látom, ez sikerült, sikerült megtenni a megfelelő lépéseket – jövőre remélhetőleg jobb pozícióban leszünk.”
Domenicali úgy véli, butaság lenne a 2013-as teljesítmény kidobniuk az ablakon, mivel stratégiailag remekeltek, sőt, egyenesen a legjobbnak nevezte magukat. Persze a gyengeségekről is szót ejtett, pontosabban arról, ezekből tanulniuk kell.
Jövőre Alonso csapattársa Kimi Räikkönen lesz – utoljára éppen a finn pilótával nyert egyéni pontversenyt a Ferrari, még 2007-ben. A sportfogadás piacain fellelhető oddsok alapján a spanyolnak lesz nagyobb esélye letaszítania Sebastian Vettelt a trónról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


