Még nem
Vettel még nem világbajnok - Alonsónak matematikai esélye maradt
Kettős Red Bull-siker született a Japán Nagydíjon. A címvédő Sebastian Vettel haladt át elsőként a célvonalon, és hogy valamennyire még nyílt maradhasson a világbajnoki pontverseny, Alonso bejött negyediknek.
2013.10.13 09:47ma.hu
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben, de még nem ünnepelheti sorozatban negyedik vb-diadalát.
A 26 éves versenyző idei 9., pályafutása 35. futamgyőzelmét aratta Szuzukában, mögötte csapattársa, az év végén a Forma-1-ből visszavonuló ausztrál Mark Webber végzett a második, Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája pedig a harmadik helyen. Raikkönen lett az ötödik, Hülkenberg, Gutierrez először pontszerző, hetedik, Rosberg a nyolcadik. Button a kilencedik, Massa a tizedik.
Vettel összetettbeli egyetlen riválisa, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a negyedik pozícióban ért célba, így hátránya 90 pontra nőtt a német címvédővel szemben, s megmaradt a matematikai esélye arra, hogy a hátralévő négy futamon utolérje Vettelt.
A világbajnoki sorozat két hét múlva, az Indiai Nagydíjjal folytatódik.
A vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
Japán Nagydíj, végeredmény (53 kör, 307,471 km):
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:26:49.301 óra
2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 7.129 másodperc hátrány (h.)
3. Romain Grosjean (francia, Lotus) 9.910 mp h.
4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 45.605 mp h.
5. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 47.325 mp h.
6. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 51.615 mp h.
7. Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber) 1:11.630 perc h.
8. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:12.023 p h.
9. Jenson Button (brit, McLaren) 1:20.821 p h. 10. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:29.263 p h.
Leggyorsabb kör: Webber, 1:34.587 perc
Pole pozíció: Webber
A világbajnoki pontversenyek állása 15 futam után (még 4 van hátra):
Pilóták:
1. Vettel 297 pont
2. Alonso 207
3. Räikkönen 177
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 161
5. Webber 148
6. Rosberg 126
Csapatok:
1. Red Bull 445 pont
2. Ferrari 297
3. Mercedes 287
4. Lotus 264
5. McLaren 83
6. Force India 62
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06