Nem fordult be

Hamilton: Szingapúrtól erősebbek leszünk

Lewis Hamilton szerint a Red Bull és a Ferrari jobb munkát végzett náluk a négy hétig tartó nyári szünet alatt, ezért is végzett csak Sebastian Vettel és Fernando Alonso mögött a harmadik helyen a Belga Nagydíjon.

2013.08.26 15:30ma.hu

A Mercedes pilótája – aki még a szünet előtt Magyarországon ünnepelhette első futamgyőzelmét új csapatánál – a pole pozícióból vághatott neki a 44 körös versenynek, mivel szombaton ő jött ki legjobban az esővel tarkított kvalifikációból. Az első kanyarban még Hamilton volt az élen, de nem sokkal később Vettel megelőzte, végül pedig Alonso is előtte zárta a spái futamot.

Belgiumba nem mellesleg egy új csomaggal érkezett a Mercedes, amely inkább a leszorítóerőn próbált meg segíteni, azonban az újítás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hamilton ugyan dicsérte csapatát, hiszen összességében jó munkát végeztek a szerelők és a mérnökök a nyári szünet alatt, de közvetlen riválisaik még jobbak voltak – egy hónap múlva azonban javíthat a német Forma-1-es istálló.

„Minden évben úgy érkeznek ide a csapatok, hogy Monzában is ezzel a csomaggal vágnak neki az aktuális versenynek, aztán valamikor jól alakul számukra ez a két futam, valamikor pedig nem” – mondta Hamilton az őt faggató riportereknek. „Azt hiszem, hogy megfelelő munkát végeztünk, de a ferrarisok és a Red Bull-osok is jobban teljesítettek ezen a téren nálunk. Függetlenül a következő futamtól, nekünk egy darabig várnunk kell, és szerintem a Szingapúri Nagydíjtól leszünk ismét versenyképesek. Úgy érzem, akkor sokkal több esélyünk lesz.”

Hamilton az Eau Rouge-ban hibázott egy kicsit az első körben, Vettel ezért tudta őt megelőzni már a hosszú egyenesben, aztán pedig Alonso és a Ferrari gyorsaságával szemben volt tehetetlen.

A brit világbajnok az összetettben már a harmadik helyre jött fel, miután Kimi Räikkönen nem tudta befejezni a versenyt. A Mercedes a konstruktőrök között továbbra is a második helyen áll – előtte a Red Bull, mögötte pedig a Ferrari „tanyázik”.

Újabb győzelmének köszönhetően Vettel – a sportfogadás piacain fellelhető szorzók alapján is – nagy lépést tett sorozatbeli negyedik világbajnoki trófeája felé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.