Vezeti a pontversenyt
Vettel 2015-ig marad a Red Bullnál
Vettelt az utóbbi időben többször hírbe hozták a Ferrarival, de ő rendszeresen azt nyilatkozta, hogy a szerződésekről semmit nem akar mondani.
2013.06.11 20:11MTI
Egy évvel meghosszabbította szerződését a Forma-1-es Red Bullnál Sebastian Vettel, így a világbajnoki címvédő 2015-ig a csapat pilótája marad - jelentette be kedd esti közleményében az osztrák istálló.
A Sport Bild című német napilap kedd délelőtt saját értesüléseire hivatkozva már beszámolt a megállapodásról, akkor azonban sem a Red Bull, sem a 25 éves, sorozatban három vb-t nyert versenyző szóvivője nem kommentálta a hírt.
Vettelt az utóbbi időben többször hírbe hozták a Ferrarival, de ő rendszeresen azt nyilatkozta, hogy a szerződésekről semmit nem akar mondani.
A heppenheimi születésű pilóta a mostani szezonban is vezeti a vb-pontversenyt, a múlt vasárnapi Kanadai Nagydíjon aratott sikere után már 36 pont az előnye a második helyen álló, 96 pontos Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben.
Vettel - a Forma-1 történetének legfiatalabb háromszoros világbajnoka - 2009 óta versenyez a Red Bullnál, s eddig 29 futamgyőzelmet aratott, 51 alkalommal állt dobogóra, s 39-szer rajtolt a pole pozícióból az elitkategóriában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


