Elégedetlenség
Forma-1: egyoldalú gumiháború, kritika a Pirellinek
A Forma-1-es csapatok vezetőinek többsége kritizálja a Pirelli gumikat, mivel a vasárnapi Kínai Nagydíjon sok pilótának meg kellett küzdenie a lágy keverékű abroncsokkal, amelyek túl gyorsan koptak el.
2013.04.15 21:01MTIMark Webber, a Red Bull ausztrál versenyzője például a boxból rajtolt el, majd már egy kör után kiment kereket cserélni, hogy minél előbb megszabaduljon a rohamos gyorsasággal kopó gumiktól. Jenson Button, a McLaren brit pilótája pedig a futam közben rádión megkérdezte a versenymérnökét, próbáljon-e harcolni a közvetlen ellenfeleivel, vagy inkább lassabban haladjon, hogy megóvja a gumikat. Kínos, ha egy gyors autóban ülsz és közben ilyen kérdést kell feltenned - mondta Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke. "Remélem, a szurkolóink nem értették félre a szituációt" - tette hozzá.
A Pirelli, a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója új keverékeket tervezett az idei szezonra azzal a céllal, hogy több előzés és több boxkiállás legyen a versenyeken. Ez jó ötletnek tűnt, mostanra azonban kiderült, néhány pályán olyan gyorsan kopnak a gumik, hogy az istállóknak drasztikus lépésekkel kell ellensúlyozniuk ezt a problémát. "Nem hiszem, hogy bármelyik versenyzőnek is jó, ha azt mondjuk, a futam nagy részében legfeljebb 70 százalékot hozhat ki az autója teljesítményéből" - nyilatkozta Christian Horner, a világbajnoki címvédő Red Bull csapatfőnöke.
"Olyan gyorsan akarnak haladni, amennyire csak lehet. A Pirelli azonban szakértő ezen a területen, biztos vagyok benne, hogy a lehető leghamarabb megtalálja a megoldást erre a problémára." Horner hozzátette, jelenleg leginkább a gumiválasztáson és az ehhez kapcsolódó stratégiai tervezésen múlik a sikeres szereplés, nem pedig azon, milyen gyors az autó és mennyire jó a pilóta. A Forma-1-es vb idei szezonjának következő futamát a hétvégén rendezik Bahreinben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


