Esélyesek
A Lotus nem alapoz a Melbourne-ben történtekre
Kimi Räikkönen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon riválisainál egy alkalommal kevesebbszer hajtott ki a bokszba kerékcserére, így megnyerte a versenyt. A Lotus egyelőre még nem biztos benne, hogy ez a taktika a következő versenyeken is be fog jönni.
2013.03.19 17:58ma.hu
Nagyon jól van megépítve a Lotus E21, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Räikkönen két kiállással végig tudta csinálni az ausztrál versenyt. Az autó nem fogyasztotta nagyon a gumikat, még úgy sem, hogy az Albert Park keményen meg szokta terhelni a bal hátsó abroncsokat.
James Allison, az enstone-iak műszaki igazgatója szerint az idei versenygépük remekül össze van hangolva a gumikkal, de nem hiszi, hogy minden pályán képesek lesznek arra, hogy kevesebb kiállással teljesítsék a versenyt, mint riválisaik.
„Remek egyensúlyban van az autó, ám azt nem tudjuk garantálni, hogy minden helyszínen meg tudjuk húzni ezt a lépést” – mondta a szakember az AUTOSPORT című brit szaklapnak adott nyilatkozatában. „Az autó jó, mindkét pilóta elégedett az eddig tapasztaltakkal, de ez nem minden. A gumikkal jól kell bánni, és Kimi ezt remekül megcsinálta, szemben a három kiállást választó Romain Grosjeannal.”
A Lotus versenytempója biztató, azonban az időmérőn még van mit javítani, viszont Allison szerint az idei gumiknak köszönhetően nem baj, ha a pilóta csak az 5-6. helyről indul, a vasárnapi futamon bőven lesz ideje ledolgoznia a szombati kvalifikáción összeszedett hátrányát.
Ugyan a brit-francia csapatnál kijelentették, nem gondolnak még a bajnoki címre, Allison úgy véli, amennyiben a jövőben is ilyen jól tudnak gazdálkodni a gumikkal, lehet esélyük akár a végső győzelemre is. A szezon azonban hosszú, további 18 verseny vár még a csapatokra.
A hétvégén ismét felbőgnek a motorok, a mezőny Malajziába látogat. Räikkönen első Forma-1-es győzelmét éppen Sepangban aratta még a kétezres évek elején, szereti is a pályát. Melbourne-i sikerének köszönhetően a Maláj Nagydíj egyik nagy esélyesévé lépett elő a finn, az online fogadás piacain akár már most is fogadhat rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06