Egyensúly
Lotus: "Pilótákat akarunk, nem robotokat!"
Gerard Lopez, a Lotus Forma-1-es csapatának tulajdonosa szerint ha mindent megtesznek azért, hogy pilótáik a lehető legjobb körülmények között készüljenek fel a versenyekre, akkor az eredmények is jönni fognak - erre jó példa Kimi Räikkönen teljesítménye a mögöttünk hagyott szezonból.
2013.01.07 19:43ma.huNem túlzás ha azt állítjuk, a 2012-es idény egyik meglepetéseredményét a Lotus szállította azzal, hogy több ízben is a dobogón végzett valamelyik pilótája. A habot a tortán Räikkönen futamgyőzelme jelentette az Abu Dhabi Nagydíjon, illetve az, hogy a 2007-es szezon világbajnoka az egyéni összetett harmadik helyén zárt a szezon végén Sebastian Vettel és Fernando Alonso mögött.
"Mindenki, aki korábban arról motyogott, hogy ő már nem elég motivált, most azt mondogatja, még mindig a régi" − mondta Lopez a Gazzetta dello Sportnak. "Ez szórakoztat engem. Tudtam, hogy így fog végződni a dolog. Räikkönen kemény munkával egészítette ki tehetségét, és ennek meg is lett az eredménye."
Az olasz lap munkatársa ezt követően arra volt kíváncsi, valóban a Lotustól kapott"szabadságnak" köszönhető-e az, hogy Räikkönen ilyen jól teljesített. Mint ismert, a finnek 2012-ben jóval kevesebb szponzori tevékenysége volt, mint korábbi csapatainál a Forma-1-ben.
"Ez nem csak a szabadságról szólt" - folytatta Lopez. "Räikkönen megtalálta a lehető legjobb egyensúlyt. Hogy az irányításunk alatt tartjuk-e? Álmaimban sem. Minden héten beszélek vele, lelkes és fel van töltődve. Pilótákat akarok, nem robotokat."
Ennek tükrében Lopez másik versenyzője, Romain Grosjean mellett is kitart. A francia rengeteg kritikát kapott azért, mert számos versenybalesetet okozott már a futamok elején, de a tulajdonos kitart az időmérőkön kiválóan szereplő pilóta mellett.
"Az ő büntetését kicsit felfújták, hiszen volt négy olyan versenyző a mezőnyben, akik több gondot okoztak nála, mégsem részesültek semmilyen megrovásban. Mindig megmutatta, hogy mennyire gyors, és idén sokat várok tőle" − zárta mondandóját Lopez.
Az online fogadás piacain Räikkönen jelenleg az esélyesek között szerepel a vb-címért folytatott harcban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


