Készülnek

A Red Bullnál komolyan veszik az utolsó versenyt is

Sebastian Vettel az idényzáró Brazil Nagydíj előtt 13 ponttal vezeti az egyéni világbajnoki tabellát a második helyezett Fernando Alonso előtt. Mivel a győztes 25 pontot szerezhet, ezért még közel sincs vége kettejük csatájának, de a német sokkal kedvezőbb pozícióban van.

2012.11.21 13:56ma.hu

Az utóbbi években az interlagosi versenypálya izgalmas versenyeket hozott, és több alkalommal a középcsapatok pilótái is értékes pontokat tudtak elhappolni a topcsapatok versenyzői elől. A meteorológiai előrejelzések szerint eső várható a hétvégére, ami még jobban megkavarhatja az erőviszonyokat.

Mivel már nincs több verseny, javításra sem Vettelnek, sem pedig Alonsónak nem lesz lehetősége, így amellett, hogy gyors autóval kell pályára gurulniuk – főleg a spanyolnak –, még óvatosnak is kell lenniük, hiszen egy esetleges kiesés vagy komolyabb koccanás mindent tönkretehet.

A Red Bullnál állítják, hasonló intenzitással és motivációval vágnak neki a Brazil Nagydíjnak, mint a korábbi versenyeknek – az osztrákok mindkét pilótájukkal a lehető legjobb helyezért szeretnék elérni.

„Hasonlóan kell felkészülnünk az utolsó versenyre is, mint az előző 19-re” – mondta Christian Horner, az energiaital-gyárosok csapatfőnöke. „Ott kell lennünk, az első helyekért kell küzdenünk, és a legjobbat kell kihoznunk magunkból, az autókból, a stratégiából és a pilótákból is. Bármi megtörténhet, ahogy arra volt már példa idén. Jó dolog, hogy mi vagyunk kedvezőbb helyzetben, és szeretnénk hasonló pozícióban lenni a futamot követően is.”

Bármi történjen, Vettel mindenképpen világbajnok lesz akkor, ha az első négy hely valamelyikén végez. Továbbá világbajnok lesz, ha az 5., 6. vagy 7. helyen végez és Alonso nem nyer; ha a 8. és 9. lesz és Alonso maximum csak a 3.; illetve ha 10. vagy rosszabb pozícióban fejezi be a versenyt, de Alonso nem végez a dobogón.

Most nézzük a spanyol szemszögéből a helyzetet. Alonsónak mindenképpen a dobogón kell végeznie, ha világbajnok akar lenni. Ugyanakkor az is kell az elsőségéhez, hogy Vettel olyan pozícióban végezzen, ami az 5. vagy annál rosszabb – erre nem sok esély van, de a Forma-1 technikai sportág, így bármi megtörténhet.

A sportfogadás piacain fellelhető szorzókat figyelembe véve Vettel a vb-cím favoritja, de a bukmékerek szerint a Brazil Nagydíjat is a német fogja megnyerni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.