Horner óvatos
A Red Bullnál tudják, sok van még hátra
Sebastian Vettel sorozatban harmadik futamgyőzelmét aratta, a német pilótát Dél-Koreában is lehetetlen volt megfogni. Az idei évből már csak négy futam van hátra, és bár a címvédőnek hatpontos előnye van, a Red Bullnál óvatosak.
2012.10.16 00:25ma.huAz RB8-as konstrukció kiválóan működik az utóbbi futamokon, Vettel és Mark Webber is sokkal gyorsabb a mezőny többi tagjánál. A Koreai Nagydíj időmérőjét ugyan az ausztrál nyerte, csapattársa már a célegyenes végén megelőzte őt, és innentől kezdve már esélye sem volt arra Webbernek, hogy befogja Vettelt.
Christian Horner csapatfőnök elégedetten vette tudomásul, hogy az autó a kvalifikáción és a futamon is kiválóan működik, ennek ellenére még nem gondol Vettel harmadik világbajnoki címére.
„Nem a bajnoki elsőségre koncentrálunk, szeretnénk futamról futamra haladni, így Korea után Indiában is a lehető legjobban akarunk szerepelni” – magyarázta a szakember. „Hosszú út van még előttünk, és különböző típusú pályákon fogunk versenyezni.”
Horner tudja jól, hogy a hátralévő négy futamon még bármi megtörténhet, főleg az idei esztendőben, ami nagyon szeszélyesre sikeredett. Az utóbbi hetekben azonban állandósulni látszanak a formák, jelen pillanatban a Red Bull Vettellel megfoghatatlannak tűnik.
„100 pont még mindig gyűjthető az egyéni vb-címért folyó harcban, Seb előnye pedig csak hat pont Alosóval szemben – ez szinte semmi a Forma-1-ben” – folytatta Horner. „A konstruktőri bajnokságot illetően remek hétvégénk volt, hiszen kettős győzlemet arattunk, alaposan megléptünk a többiektől, de könnyen változhat a helyzet. Semmit sem veszünk biztosra.”
Horner elárulta, hogy a szezon eleje óta azon dolgoznak, hogy uralják a mezőnyt, és most végre sikerült is nekik elérni céljukat. Valóban remekül időzített a Red Bull, azonban a Ferrari Indiában egy új fejlesztési csomaggal fog érkezni, amitől a maranellóiak előrelépést várnak.
A sportfogadás piacát böngészve megállapítható, hogy a bukmékerek Vettel diadalát várják az idei évben is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


