Forma-1
A McLaren felgyorsította a tárgyalásokat Hamiltonnal
A Forma-1-es McLaren-csapat a következő napokban felgyorsítja tárgyalásait a szerződéshosszabbításról a vasárnap Monzában győztes pilótájával, Lewis Hamiltonnal.
2012.09.10 14:30MTIAz elmúlt időszakban felerősödtek azok a híresztelések, melyek szerint a 2008-ban vb-győztes brit versenyző elhagyja a wokingi istállót, s már meg is egyezett a Mercedesszel. A McLarennél ugyanakkor ezeket a híreket alaptalan pletykáknak minősítették.
"Azt akarjuk, hogy Lewis maradjon, természetesen akkor, ha ő is maradni akar" - mondta az Olasz Nagydíj után Martin Whitmarsh csapatfőnök. - Nincsen B tervünk, vele számolunk a jövőben is."
Maga a pilóta óvatosan fogalmazott jövőjével kapcsolatban, mert mint mondta, jelenleg csak a mostani szezonnal foglalkozik, s azzal, hogy a McLarennel minél előrébb végezzen.
A találgatásokat Eddie Jordan egykori Forma-1-es csapatfőnök indította el, ugyanis a BBC szakkommentátoraként még a monzai versenyhétvége előtt azt mondta: a megállapodás már a küszöbön áll arról, hogy Hamilton átveszi Michael Schumacher helyét a Mercedesnél.
Vasárnapi sikerével Hamilton feljött a második helyre összesítésben, hátránya az éllovas Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben 37 pont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


