Forma-1
Alonso: Hamilton és Vettel a komoly vetélytárs
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája szerint a brit Lewis Hamilton és a német Sebastian Vettel lesznek a legnagyobb ellenfelei a Forma-1-es világbajnoki címért folytatott küzdelemben.
2012.08.19 08:12MTIAlonso tizenegy futamon 164 pontot gyűjtött, ezzel vezeti a vb-pontversenyt, negyvennel előzi meg az ausztrál Mark Webbert (Red Bull). A kétszeres világbajnok spanyol pilóta szerint azonban nem ő az igazi vetélytárs.
"Már az elejétől fogva figyelünk Vettelre és Hamiltonra, és még mindig őket tartjuk a legnagyobb ellenfeleknek - idézte a 31 esztendős Alonsót az As című spanyol sportnapilap. - Ha szerencsénk lesz, megoszlanak majd köztük a győzelmek, és egyikük sem fog tudni nagyon kiemelkedni."
Alonso elmondta azt is: több csapat nagyjából ugyanott tart, így öt-hat pilóta is nyerhet a következő versenyeken.
Az idei vb-sorozatból még kilenc futam van hátra, a következő GP-t, a Belga Nagydíjat szeptember 2-án, Spa-Francorchamps-ban rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


