Nehéz dolga lesz Vettelnek?
Pedro de la Rosa: a gép elképesztően gyors
Pedro de la Rosa, a Forma-1-es Hispania pilótája szerint a Ferrari F2012-es jelzésű modellje sokkal jobb, mint sokan hinnék.
2012.03.09 07:52MTI"Ez az autó egészen kiváló és biztos vagyok abban, hogy az első perctől kezdve harcban lesz a dobogós helyekért" - idézte az As című lap a Cadena Ser csatornának nyilatkozó spanyol versenyző szavait. "Úgy gondolom, hogy semmivel sincs több gondja jelenleg a csapatnak, mint a többieknek. Azt viszont látom, hogy a gép elképesztően gyors, sokkal sebesebb, mint sokan feltételezik".
A 41 éves De la Rosa, aki korábban több csapatnál - Arrows, Sauber, Jaguar, McLaren - is megfordult, kifejtette, hogy az idén jóval kiegyenlítettebb lesz a mezőny. Nem úgy, mint tavaly, amikor már az idény elején sejthető volt, hogy a Red Bull és a német Sebastian Vettel újra bajnokok lesznek - fogalmazott.
"Lehet, hogy Sebastian győz Melbourne-ben, de ezzel együtt nehéz dolga lesz a szezonban" - mondta a tapasztalt pilóta.
A múlt heti barcelonai tesztelés után többen azt állították, hogy a Ferrarin még bőven van mit javítani, sőt Pat Fry, az olasz istálló technikai igazgatója sem tartotta az autót dobogóra esélyesnek a jövő vasárnapi, melbourne-i idénynyitó viadalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


