Okos búcsú Buemitől és Alguersuaritól?
Vergne szerint Ricciardo előnyben lesz
A Toro Rosso a Jean-Eric Vergne - Daniel Ricciardo pilótapárossal fog nekivágni a 2012-es világbajnoki sorozatnak. A szakemberek szerint a faenzai istálló bátor lépést tett azzal, hogy Sebastian Buemitől és Jaime Alguersuaritól is megvált.
2011.12.16 12:10ma.huA Toro Rosso 2005-ben azzal a céllal jött létre, hogy a Red Bull pilóta-akadémiáján nevelkedő versenyzőknek lehetőséget adjon bemutatkozni a Forma-1-ben. Az olasz csapat ezzel indokolta azon döntését, hogy a tavalyi esztendőben jól teljesítő pilótáit lecserélte.
Vergne személyében újoncot avat a Toro Rosso, ám a francia már korábban is bizonyította gyorsaságát. Abu Dhabiba, a fiatal pilóták számára szervezett teszt mindhárom napján az élen végzett a Red Bull autójával. Ricciardo 2011 második felében a HRT pilótája volt, Vergne pedig reméli, hamar felveszi majd az ausztrál ritmusát.
„Jól kijövünk egymással, valamint a vezetési stílusunk is hasonló. Ez a jövőre nézve jó” – mondta a francia. „Az első futamokon előnyben lesz Daniel, hiszen tizenegy versenyt már teljesített idén. Szerencsére lesznek téli tesztek, ahol majd én is felzárkózhatok.”
Vergne magabiztosan beszélt jövőjéről, hiszen az alsóbb kategóriákban hamar tudott alkalmazkodni az új dolgokhoz.
„Gyorsan tanulok és jól alkalmazkodom, eddid ez volt rám jellemző” – folytatta. „A Forma-1 kicsit keményebb, más, de magabiztosan várom. Karácsony után ellátogatok Olaszországba, ahol a csapat gyára is található. Ott majd sok dolgot megvitatunk, mielőtt az autóba ülök.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


