A mandulák felelősek a légzéskimaradásért
Indulhat a mandula: nélküle nyugodtabbak az éjszakák?
A gyerekek éjjeli légzéskimaradását a megnagyobbodott orr- vagy torokmandula okozza, és gyakran jár ágybavizeléssel. A probléma azonban az esetek felében megszűnik, miután a szervet kioperálták a gyermekből.
2011.05.25 19:00medipress.huA kutatásban 417 gyermek és fiatal vett részt, akik életkora 5-18 év volt. Közülük minden második, főleg a lányok számoltak be a mandulaműtétet követően a tünet megszűnéséről.
Azok között, akiknél a probléma továbbra is fennállt, sok volt a koraszülött, az elhízott, vagy olyan, akinek már előfordult a családjában hasonló eset.
„Az éjjeli légzéskimaradás gyakran okoz ágybavizelést, amely a mandula eltávolításával orvosolható.” – mondta el Dr. Yegappan Lakshmanan, a Michigani Gyermekkórház gyermekurológus szakorvosa, és hozzátette, hogy a jelenségnek három fő oka lehet: vesebaj, hólyagproblémák és alvási nehézségek. Kutatásuk csak ez utóbbira terjedt ki.
Mivel azonban az okok gyakran igen összetettek, minden gyermek esetében egyéni terápiát kell alkalmazni.
"A műtétnek valóban lehetnek másodlagos pozitív hatásai is, de én azért nem rohannék azonnal kivetetni ágyba vizelő gyermekem manduláját. Az ilyesmit először a fül-orr-gégésznek kell látnia." - véli a Cohen Gyermekei Kórház gyermekurológusa, Dr. Lane S. Palmer.
A Wake Forest Egyetem urológusa, Dr. Anthony Atala szerint pedig a tanulmány szerzői nem vették figyelembe, hogy bármilyen alvászavar vezethet ilyen tünetekhez.
"Ha gyermekünkön ezt tapasztaljuk, figyeljük meg az alvási szokásait, és azt, rendszeresen vesz-e levegőt." - tanácsolja. Dr. Dennis Kitsko, a Pittsburgi Gyermekkórház munkatársa leszögezte: a légzéskimaradással minden esetben ágybavizelés jár, azonban nem csak ez okozhatja a problémát.
Dr. Linda Dahl, a Lenox Hill kórház orvosa pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a horkolás abnormális jelenség, és általában a megnagyobbodott mandulák okozzák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06