Jobb a kamaszkor, ha egyidősek a barátok
Sok a balhé? Ritkítsuk az idősebb haverokat!
Amerikai kutatók azt vizsgálták, milyen szerepe van a káros személyiségváltozások kifejlődésében annak, ha a kamasz nála idősebbekkel barátkozik.
2011.05.21 20:15MTIA tizenéves időszak igen fontos a személyiség kifejlődése szempontjából és kockázatos is, mert sok rossz szokás, egészséget veszélyeztető tulajdonság is ilyenkor kezdődik, majd rögzül.
Cayley E. Velazquez és munkacsoportja Chicagóban végezte azt a vizsgálatot, melynek eredményeit a serdülőkor egészségével foglalkozó szakfolyóirat, a Journal of Adolescent Health legújabb száma közölte.
A nagyvárosban 61 iskola tanulóival foglalkoztak három éven keresztül. A gyerekek átlagos életkora 14 év volt, és a kutatók azt igyekeztek földeríteni, hogy közülük hánynak volt 16-18, 19-20 vagy 21 évesnél idősebb barátja. Csaknem négyezer tizenévest kértek föl részvételre a tanulmányban, illetve a szülők jóváhagyását is kértek.
A gyerekek 40 százaléka volt afro-amerikai, 31 százalék spanyol származású, 14 százalék fehérbőrű és 16 százalék ázsiai eredetű. A kamaszok 75 százalékának volt legalább egy, 16-18 év közötti barátja, 40 százaléknak 19-20 éves barátai voltak, 32 százalék pedig 21 évesnél idősebbekkel is barátkozott.
A munkacsoport arra volt kíváncsi, hogy a dohányzás, az alkoholfogyasztás vagy a kábítószer használatának elkezdése és az idősebb haverok között volt-e összefüggés. Az eredmények egyértelműen igazolták: a deviáns viselkedés szorosan összefügg azzal, hogy a gyerekek baráti csoportjában több a náluk idősebb társ.
Az erőszak, vagy a marihuána kipróbálása sokkal gyakoribb volt azok között, akik idősebbekkel haverkodtak. A szakemberek feltűnőnek találták, bár nem meglepőnek, hogy a lányok csoportjában lényegesen többször fordult elő tizenéves terhesség, ha a saját évfolyamuknál magasabb osztályba járó fiukkal barátkoztak.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy főleg a cigaretta, a marihuána és az alkohol szempontjából van jelentősége, hogy milyen korúakkal barátkozik a gyerek. Mint rámutattak, legszerencsésebb, ha a társaságát a saját osztálytársai, kortársai jelentik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


