A középkorúak érzik legboldogtalanabbnak magukat
Ötvenéves vagyok, és már nem boldogtalan!
Egy felmérés szerint a középkorú emberek a leginkább boldogtalanok, ez a boldogtalanság azonban az 50-es éveik kezdetén hirtelen véget ér.
2011.04.25 15:00medipress.hu
Egy brit, svájci és német résztvevőkkel készült nemzetközi felmérés tanúsága szerint a középkorú emberek a leginkább boldogtalanok. Boldogtalanságuk azonban az 50-es éveik kezdetén hirtelen véget ér.
A Bert van Landeghem (Maastricht Egyetem) által vezetett kutatás adataiból egyértelműen kiderül, hogy a boldogsági szint a középkor elérése idején a legalacsonyabb.
Ebben az életkorban a legnagyobbak az elvárások és a munkahelyi és családi stressz is ilyenkor tetőzik. Bár a boldogsági szint idősebb korban jelentősen emelkedik, a 65 év felettiek boldogsága már jelentősen különbözik a 25 évesekétől.
"Bár a 25 évesek és a 65 évesek is egyetértenek abban, hogy 25-nek jobb lenni, mint 65-nek, a 65 év felettiek elfogadják azt, amijük van, és általában elégedettek az életükkel" - nyilatkozta van Landeghem, aki szerint a boldogsági szint az életkor tekintetében egy U görbével jellemezhető leginkább.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


