Gyógyító rem-fázis
Szundi, szívesen: 7-8 órai alvás az optimális
Az utolsó néhány évben több vizsgálat arra utalt, hogy mind a keveset alvók, mind a hosszú órákat szundikálók szívbetegség-kockázata fokozódik.
2011.04.09 08:34MTIMost egy angol és olasz kutatókból álló munkacsoport az eddigi legtöbb elérhető adat földolgozása alapján igyekezett ezt a kérdést megválaszolni, és eredményeiket az European Heart Journal közölte.
Mind amerikai, mind angol kutatók korábban azt találták, hogy napi 7-8 óránál akár többet, akár kevesebbet alszik a felnőtt ember, annál nagyobb valószínűsége van a szívroham vagy az agyi katasztrófa okozta halálnak. Most Francesco Cappucio vezetésével angol-olasz munkacsoport gyűjtötte össze a világ orvosi szakirodalmából a kérdéssel foglalkozó dolgozatokat.

A kutatók nyolc országban 15 vizsgálat, 474 684 felnőtt adatait értékelték. A csaknem félmillió emberre vonatkozó tanulmány azt bizonyította, hogy a normálisnak vett 7-8 órai alvásnál kevesebbet, 5-6 órányit pihenő nők vagy férfiak egyaránt 48 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg szív- és érrendszeri betegségben. Ez a 8-9 órányit, vagy még többet alvók esetében sem volt sokkal jobb, átlag 38 százalék.
A sokat alvók szélütéskockázata 35 százalékkal volt több a normális időt alvókénál, a keveset alvók esetében ez nem emelkedett kifejezetten.
A szerzők maguk is hangsúlyozzák, hogy az egyes vizsgálatokban nem ellenőrizték, a résztvevők közül hányan szenvedtek eleve valamilyen szív- és érrendszeri betegségben, illetve nem tudták azt sem, hogy a különböző, ismert kockázati tényezők milyen gyakorisággal fordultak elő. Ez a vizsgálat is csak arra utal, hogy szívünk védelmében 7-8 órai alvás az optimális.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:51 Axiom-4 - Leszállt a Kapu Tibort szállító űrkapszula
- 12:49 Spanyolországban több mint ezer halálesetet okozhatott a rendkívüli hőség az elmúlt két hónapban
- 10:48 Négyen haltak meg a Londonhoz közeli Southend repülőtéren történt balesetben
- 8:47 Ritka, őshonos szarvasmarhaborjú született a marosvásárhelyi állatkertben
- 6:47 Az olasz Savoyai-ház leszármazottai visszakövetelik a családi ékszereket
- 22:46 Az idei leggyorsabb futammal ért véget az utolsó bikafuttatás Pamplonában
- 20:45 Eladó a Földön ismert legnagyobb, feltételezetten a Marsról származó ásványdarab
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06