Már a passzív dohányzás is árt!
Cigifüstre száll a cukorbaj a csajoknál
Amerikai kutatók megállapítása szerint már a passzív dohányzás is hajlamosítja a nőket a kettes típusú cukorbetegségre.
2011.03.16 18:55MTIJohn P. Forman és munkatársai 100 526, egészségügyben dolgozó nő adatait vizsgálta. Az 1976-ban indult nagymintás kutatásba az fiatal nőket vontak be, évtizedeken keresztül követve az életmódot, valamint a kialakuló betegségeket. Forman az 1982-től kialakuló cukorbetegség adatait elemezték. A hivatalos amerikai statisztika szerint felnőttkorban évente tizenhárom felnőttből egynek lesz cukorbaja.
Az új vizsgálat azt bizonyította, hogy a cukorbetegség abban a csoportban kezdődött leggyakrabban, melynek tagjai erős dohányosok (napi két doboz cigaretta) voltak. Ezek közül tízezerből minden esztendőben 30 lett cukorbajos, míg a nemdohányzók és nem passzív dohányosok közül csak 25-nél alakult ki a betegség.

A cukorbetegség kockázata azok között is nagyobb volt, akik korábban dohányoztak, de abbahagyták, vagy passziv dohányosként sokat voltak füstös levegőben. Itt a füst adagja kifejezetten számított: minél gyakrabban tartózkodott valaki cigarettázók társaságában, annál nagyobb volt az esélye arra, hogy megemelkedjen a vércukorszintje.
Ha a cukorbetegség egyéb kockázati tényezőit - cukorbajosok a családban, súlytöbblet, életkor - is figyelembe vették, a másodlagos füst hatása mérséklődött, de még így is 12 százalékkal magasabb maradt, mint a cigarettafüstöt nem tartalmazó levegőben élőké.
A szakértők szerint pontosan nem tisztázott, hogyan függ össze a cigarettafüst és a cukorbetegség, de valószinűleg különleges, lassú gyulladás lehet mindezek hátterében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


