Segíti a jobb alvást és az ellazulást is
Kemoterápia után jót tesz a marihuána
A rákos betegek számára adott tetrahidrokannabinol (THC) javította a páciensek étvágyát - jobban aludtak és ellazultabbak is voltak, miután kaptak belőle.
2011.03.02 19:00medipress.huA marihuána fő pszichoaktív eleme, a tetrahidrokannabinol (THC) egy új kutatás eredményei szerint sikeresen megnöveli a kemoterápián átesett betegek étvágyát, és elősegíti, hogy újra ízeket érezzenek és élvezzék az evést.
Ez azért fontos eredmény, mert a kemoterápián átesettek sokszor elveszítik ízlelési képességüket, és ennek folyományaként egészségtelenül sokat veszíthetnek testsúlyukból.

A több kanadai egyetem közös munkájaként végrehajtott kutatómunka során azért vizsgálták meg a THC hatását a rákos betegekre vonatkozóan, mivel a marihuána alkotóeleméről ismert, hogy növeli az étvágyat.
Az Annals of Oncologyban megjelent kutatás során a résztvevők fele placebo tablettát, míg másik részük THC-t tartalmazó készítményt kapott összesen 18 napon keresztül.
A tapasztalat azt mutatta, hogy a THC-t kapott betegek gyakrabban érezték az elfogyasztott ételeknél, hogy azok kellemes ízűek és több kalóriát fogyasztottak, mint a placebo csoportban lévők - ezen túlmenően pedig jobban is aludtak és alapvetően ellazultabbak is voltak a megfigyelt időszak alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06