Kifelé a napra!
A napfény és a D-vitamin csökkentheti a szklerózis multiplex kockázatát
Kisebb a kockázata a szklerózis multiplex (SM) kialakulásának azoknál, akik több időt töltenek a napfényen, és magasabb vérükben a D-vitamin szintje - állapította meg ausztrál kutatók.
2011.02.08 10:55MTIKorábbi tanulmányok is utaltak már a napfény és a D-vitamin, valamint a szklerózis multiplex előfordulása közti összefüggésre. A Neurology című szakfolyóiratban most ismertetett tanulmányban 216 olyan felnőttet követtek nyomon, akiknél az SM első tünetei 2003 és 2006 között jelentek meg.
Szerepelt a vizsgálatban egy négyszáz fős összehasonlító csoport is, akik tagjai Ausztrália ugyanazon régióiban éltek, ám az SM tünetei náluk nem jelentkeztek.
A vizsgálatba bevont emberek vérében mérték a D-vitamin szintjét, és kikérdezték őket arról, hogy mennyit tartózkodnak a napon, illetve életük korábbi éveit hol töltötték. Mindezek alapján a kutatók megbecsülték, hogy a résztvevők mennyi ibolyántúli sugárzásnak voltak kitéve.

Az adatok összehasonlításából kiderült, hogy a tüneteket mutató csoport tagjai jóval kevesebb időt töltöttek átlagosan a napon, D-vitamin szintjük pedig 5-10 százalékkal alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoportba tartozóké.
A szklerózis multiplex a központi idegrendszer autoimmun, gyulladásos állapota, amely világszerte több mint 1 millió embert érint.
Az SM általában a fiatal felnőttkorban jelentkezik, a szervezet immunrendszere megtámadja saját központi idegrendszerét. Krónikus betegség, melyben károsodik az idegszálakat körülvevő védőburok, az úgynevezett mielinhüvely, melynek következtében izomgyengeség, egyensúly-, mozgás- és látászavar léphet fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


