Ne gépeléssel próbálkozzon
Nem magol, csak ró: kézírással jobban rögzül az ismeret
Jobban tanulnak azok a diákok, akik kézírással és nem gépeléssel rögzítik ismereteiket - derítették ki norvég kutatók.
2011.01.23 12:13MTIA papíron való kézírás és a könyvolvasás folyamata jobban rögzíti az ismereteket az agyban, mint a számítógép klaviatúráján való gépelés, illetve a képernyő olvasása. Az olvasás és az írás számos érzéket érint, amikor kézzel írunk az agy visszacsatolást kap izmainktól és az ujjbegyektől.
Az ilyen típusú visszacsatolások erősebbek, mint azok, amelyeket a klaviatúra érintésével és a gépeléssel kapunk, és megerősítik a tudási mechanizmust - magyarázzák a szakemberek a Advences in Haptics szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.
Anne Mangen, a Stavangeri Egyetem professzora elmondta, kutatásuk kimutatta, hogy az olvasás és az írás az agy különböző részeit stimulálja. A szakemberek felnőttek két csoportját vizsgálták: feladatuk egy számukra ismeretlen, mintegy 20 betűből álló ábécé írásának megtanulása volt.
Az egyik csoport kézírással sajátította el, a másik számítógépbe írta az új ismeretanyagot.
Három-hat héttel a tanulási folyamat után tesztet írattak velük, ezen azok teljesítettek jobban, akik az ismeretlen ábécét kézírással sajátították el. CT-vizsgálattal kimutatták azt is, hogy a kézírásos csoportban az agy Broca-területe, amely a nyelv elsajátításában játszik szerepet jobban aktivizálódott.
A klaviatúrán írók csoportjában ez az agyterület egyáltalán nem, vagy alig aktivizálódott - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


